Lajthay Károly
(1885-1946)

  Pályáját színészként kezdte. 1907-1917 között vidéki és budapesti színházakban játszott, 1916-tól rendszeresen szerepelt filmekben. 1918-ban saját filmvállalatot alapított (Rex). 1918 és 1923 között 18 filmet rendezett. Filmjei közül több, pl. a Leánybecsület és a Vorrei morir Németországban és Ausztriában is sikert aratott.
   Ma már csak a Vorrei morir látható, mely nemcsak átveszi, hanem kreatívan, újszerűen ötvözi a filmformanyelv korabeli vívmányait, bizonyítva, hogy filmtörténetünk I. világháború éveiben, a filmbehozatali tilalom hatására bekövetkezett virágkora nemcsak a filmek számát tekintve, hanem művészi teljesítmények szempontjából is kiemelkedő volt.

   A háború után azonban a külföldi, főleg az amerikai filmek dömpingje elsorvasztotta a magyar filmgyártást. A húszas években, mint sokan mások, Lajthay is külföldön keresett lehetőségeket. 1921-ben osztrák-magyar koprodukcióban készült el a Drakula halála, mely egy évvel megelőzte Murnau filmjét. Később Bécsben és Párizsban élt, erről a korszakáról keveset tudunk, egyes források szerint színészkedett. 1935-ben társrendezője volt a L'Enfant du Danube című francia filmnek.

  1938-ban hazatért. 1942-ben forgatókönyvíróként (Isten rabjai), 1943-ban rendezőként (Sárga kaszinó) kapcsolódott be a magyar filmgyártásba.

Balogh Gyöngyi írása
a Filmkultúrában (2003)













- Vissza a 'Drakula halála (1921)' oldalra! -

[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror]
[Horror Story] - [Hungarian Horror]
[Home]