Mielőtt befejezi röptét a denevér
1989- magyar, 91 perc, színes pszichothriller

Rendezte: Tímár Péter

Forgatókönyv: Tímár Péter
Operatőr: Kardos Sándor
zeneszerző: Farkas Zoltán

szereplők: Máté Gábor (László), Csontos Róbert (Robi), Bodnár Erika (Teréz), Garas Dezső, Winkler Nóra

  Robi (Csontos Róbert) apja Svájcba disszidált, így a fiú anyjával kettesben él. Egy napon Teréz (Bodnár Erika) beleszeret egy férfiba, Tardosba (Máté Gábor). Ám hamarosan kiderül, hogy a férfi Robit akarja, és vágyait közli is a fiúval. Teréz eszelősen vívódik, mit tegyen, majd öngyilkos lesz. A védtelen Robi magára marad Tardossal... Sötét és komoly film!!!

Beszélgetés Timár Péterrel

A denevér röpte

Mielőtt befejezi röptét a denevér.
Ez a címe Timár Péter új filmjének, melynek operatőre Kardos Sándor.

– Mire utal a cím?
– Shakespeare Macbethjéből való az idézet, nem egészen szó szerint. Macbeth mondja a III. felvonás 3. színében: „Mielőtt befejezi vaksi röptét /A denevér, mielőtt álmosan / Elzümmögi Hecate szaruszárnyú / Bogara az éj altató dalát: Iszonyú tett történik” (Szabó Lőrinc fordítása). Várakozást szerettem volna kelteni a nézőben, mi is történik, mielőtt befejezné röptét a denevér. A denevér, mely egyébként a film fiú főszereplőjére utal, az érzékeny emberekhez hasonlóan, akik környezetüket ingerlik, hogy az így kiváltott reakciók által tájékozódjanak, a maga által keltett hullámok rezonanciájára reagál.

– Én tudom, hogy a Mielőtt… lélektani krimi, de biztos abban, hogy a néző is sejti majd ezt a cím alapján?
– Annak idején már az Egészséges erotika címe is félrevezető volt, távoztak is csapatostul a csalódott nézők, akik azt hitték, hogy a vásznon dúl majd az erotika. Ki nem állhatom a cím-mágiát, a címmisztifikációt. A világirodalom és a filmművészet legnagyobb műveinek címei közül utólag vált valamennyi megkülönböztetett értékké, már a mű megdicsőülése után.

– A jobb megértés kedvéért vázolná az olvasóknak a Mielőtt... történetét?

– Adva van egy tizenöt éves kamaszfiú, aki anyjával él, miután apja hároméves korában Svájcba disszidált. A fiú nem találja a helyét, apahiányban szenved, amit csak tetéz anyjával ellentétes természete. Visszahúzódó, a maga köreit futó, befelé forduló típus, aki környezete igénytelensége miatt nem tud megnyilvánulni. Tétova kísérletei a világgal való kapcsolatteremtésre is kudarcot vallanak, mivel a környezetében élő emberek nem beszélnek az ő nyelvén. A leglényegesebb azonban az, hogy mindezek következtében akaratán kívül médiummá válik, rendkívüli módon ingerel bizonyos férfiakat, akik lelkileg-testileg vonzódnak ezekhez az áldozattá váló gyerekekhez.
A Mielőtt…-öt megelőzően tőlem távoli, idegen világ volt a homoszexuálisok világa, így azután keservesen hosszú időt vett igénybe a megértésük. Az egész úgy kezdődött, hogy néhány évvel ezelőtt véletlenül hallottam egy beszélgetést Szilágyi János Halló! Itt vagyok! című rádióműsorából. A telefonáló elmesélte, hogy a férje munkahelyén egy tizenöt éves ipari tanuló egy este bent aludt a gyárban, mert mint utóbb kiderült, az anyja szeretője le akart vele feküdni, és előle menekült el otthonról. A történetben az volt a legmegrázóbb, hogy az anya térden állva könyörgött a fiúnak, hogy tegyen eleget a kérésnek, mert nem élné túl, ha emiatt elhagyná a szeretője.

Az eset hosszú ideig rezonált bennem, akaratlan a bűvkörébe vont. Aztán megkeresett Szomjas György, hogy fiatal rendezők 20-30 perces filmjeit gyűjti csokorba, felajánlja a televíziónak. Egyetlen kikötés, hogy krimiről legyen szó. El is készítettem egy háromoldalas szinopszist, kerek egésszé formálva a rádióriport történetét, amikor Bacsó Péter is megkérdezte tőlem – ez a Moziklip után történt –, hogy van-e új filmötletem. Neki is megmutattam hát a szinopszist, és miután elolvasta, azonnal forgatókönyvet rendelt tőlem.


– Az eltelt idő alatt benső ügyévé is vált a történet, túlmenően azon, hogy kerek forgatókönyv-egésszé formálta? Kérdezem ezt azért, mert említette, hogy előzőleg milyen távoli-idegen világ volt számára a homoszexuálisok világa.
– Amikor Bacsó a forgatókönyvemet is elfogadta, falni kezdtem a „szakirodalmat”. Elolvastam a Furcsa párt, a Vadnarancsokat, de olvastam pszichiátriai szakkönyveket is, valamint dolgozott bennem a Halál Velencében mint irodalmi háttér. Ez idő tájt semmi mással nem foglalkoztam, csak a homokosokkal.
– Szóval azt állítja, hogy a szakirodalom segítségével sajáttá lett a történet?
– Ezt nehezen tudom megítélni; olyan ez, mint egy férfi színésznek nőt játszani: a mozdulatok elsajátíthatók, a lényeg azonban nem biztos, hogy megragadható.
Idegen környezetben kellett megállnom a lábamon. Valójában azonban nem egy homokos autentikus személyiségképét akartam megrajzolni, hanem egy hármas szituációt, egy olyan hármasét, melyben engem elsősorban a nő érdekelt. A fiúra és a férfira irányuló érdeklődésem tagadhatatlanul egyfajta dramaturgiai erőlködés eredménye.
– Magyarországon, ahol az azonos neműek szerelmét a társadalom alig-alig hajlandó tudomásul venni, fokozott felelősséggel jár miliőjük megfilmesítése. Miért nem maradt meg hát az eredeti sztorinál, miért volt arra szükség, hogy a csábító rendőr (rendész? BM-es?) legyen? (A forgatókönyv alapján ez még egyértelmű volt, a jelenetet azonban, melyből ez kiderülhetett volna, törölte a dramaturgiát irányító kéz.)

– Tizenhárom éves koromban egyszer két nyomozó iszonyúan megvert, holott az első pillanattól nyilvánvaló volt ártatlanságom. Ez a két rendőr engem brutálisan, erőszakkal vitt el otthonról, s a Szamuely utcában jóformán minden kapualjba berángatva, egészen a Kálvin-térig pofozott. Azóta próbáltam már felmenteni őket, hogy egyszerű túlkapásról volt szó, de nem sikerült. Tudniillik azóta érzem, és most már tudom is, hogy itt bizonyos emberek egyfajta hatalmat magukhoz ragadva hogyan terrorizálják mások magánéletét, hogyan kaparintják a markukba a város egy-egy kreclijét. Valószínűleg – de ez már freudizmus – a film rendőr alakjain álltam bosszút a gyerekkori pofonokért. Ettől függetlenül azonban valóban úgy gondolom, hogy van valami rejtélyes összefüggés a hatalom és az ambivalencia között, éppúgy, mint ahogy van valami megmagyarázhatatlan vonzódás a prostituáltak és a katonák között.

– Jó. De miért pénztáros a nő, és miért élnek a Józsefváros kopott bérházának nyomasztóan átlagos lakásában?
– Minden ösztönösen jutott az eszembe, de ha mégis választ akar kipréselni belőlem, hát a nő valószínűleg azért pénztáros, mert a magánya csak tömegben érzékelhető igazán. Ezt sugallja a büfé zsúfoltságában a pénztáros figurája. Van ennél szimpatikusabb magyarázatom is: a film nyitójelenete a svéd gombasalátával, amit szándékosan a földre ejt a tányérral együtt a kedves vendég, tényleg megtörtént, és ez a jelenet jutott először az eszembe a forgatókönyv írásakor.
– Ha már itt tartunk: van egyéb önéletrajzi vonatkozása is? Talán Ön a film esztergályos tanulója is?
– Igen, de mindezt most már annak a tudatában mondom, hogy a film a fontos, és nem a rendező személye. Amikor kirúgtak a gimnáziumból, az apám bosszúból minden áron be akart íratni esztergályosnak. Hihetetlen terrorba ment át otthon a család, és egy hónapig tényleg esztergáltam.
– Tavaly májusban, a Moziklip kapcsán azt mondta, hogy a levegőben van a film formanyelvének átalakulása, és erre a kihívásra válasz a Moziklip. Milyen kihívásra válasz a Mielőtt…?
– Amikor írni kezdtem ezt a filmet, egyszer csak arra döbbentem rá, hogy ez egy teljesen konvencionális stílusú film lesz. Ebből minden, ami formanyelvileg fontossá válhatott volna, menet közben kizuhant. Aztán, hogy rájöttem erre, mármint hogy a téma tradicionális formát igényel, az kezdett izgatni, hogy milyen filmet tudok csinálni.
A Mielőtt… a vizsgamunkám, a legnehezebb feladat eddigi filmes pályafutásom során, mivel a már kialakult mértéknek kellett megfelelnem, nekem, aki eladdig állandóan az újra voltam kiélezve; pszichoanalízist választottam tehát ezúttal, nem formaanalízist. Az is tény azonban, hogy ezt a fajta önmagam feltáró harakirit ezzel a filmmel be is fejeztem.
– Nem paradoxon, hogy miközben hangsúlyozza a formanyelv jelentőségét, egyre irodalmibb filmeket forgat?
– A BBS jó porond volt a kísérletezésre, itt azonban a cirkuszigazgató nem enged olyan kétes értékű dolgot a porondra, melyre nem biztos, hogy tapsol majd a nagyérdemű.
– Akkor nem lehet – már elnézést a nem éppen jóindulatú kérdésért –, hogy Ön is elébemegy az elvárásoknak?
– De igen, ez azonban csiki-csuki, oda-vissza játék. Ismerem a lehetőség dimenzióit, és ehhez mérem terveimet, hogy azután a tervet engedélyező személy az elképzelésem alapján ne is taksálhasson többre, mint amennyit elébe teszek a már előre „meghúzott” forgatókönyvben. Úgyhogy én ezt már-már nem is tartom redukciónak. Egy olyan kapitalista helyzetébe próbálom képzelni magam, akitől ha megrendelnek valamit, igyekszik a felkérésnek tisztességgel eleget tenni.
– Nézőpont kérdése. Mert ha valóban olyat tud, amit más nem, hát akkor versengjenek magáért!
– Kinek kell itt ma formanyelv? Nézzünk szembe a tényekkel! Itt egyetlen játékfilmstúdió sem kísérletezik.
– Azt írtam fel magamnak: ez a film a rosszkedvű Timár Péter rosszkedvű filmje, ahol már nincsenek magyarázatok az ösztönökre.
– Ebből is adódik, hogy a teret próbálom megváltoztatni magam körül, mert enélkül egész egyszerűen beszűkülök.
– A Moziklip egyik Sziámi-Sziámi betétjének szövege jut eszembe: „Nekünk már kifele áll, / Betelt a pohár, /Nézzük az utolsó órát, / Amelyik még jár”. Hányadik órában készült a Mielőtt…?
– Ez a film nekem azért volt fontos, hogy praktikusan lezárjak valamit, tudniillik, hogy a szakmának „bizonyítsak”, mert engem eddig egész egyszerűen úgy hívott a többi filmrendező, hogy „az a kliprendező”. Nekem ugyanis nincs rendezői diplomám. Mostanáig az, hogy filmet csinálhattam, Bacsó Péternek volt köszönhető.
– Jó, hogy mondja: a Dialóg Stúdió névtábláján nem találtam a nevét…
– Én a MAFILM dolgozója vagyok.
– És a MAFILM-mel, a stúdióktól függetlenül nem lehet filmet csinálni?
– Most éppen ezen dolgozom. Számomra ez azért lenne előnyös, mert szabadulnék a beidegződött dramaturgiai sémáktól. Egyébként is szerintem felül kellene vizsgálni a filmdramaturgiát – amely mögött nem egyszer cenzor, stúdióvezetők tétova politikai állásfoglalása bújik meg –, mivel annak idején létrejöttét azok a filmrendezők erőltették, akik inkább irodalmi alapállásúak voltak. Tóth János példája is bizonyíték erre, akinek több játékfilm-forgatókönyvét azzal utasították vissza a stúdiók, hogy „lila”.
– A hajdan volt főcímgyártó-trükkös fellázad tehát?
– Eddig olcsó filmeket voltam kénytelen készíteni. Hogyha most egy komolyabb költségvetésű filmet szeretnék csinálni, valószínűleg ellenállásba ütköznék.
Nem azért vágyódom el, mert rosszul érzem magam ebben a stúdióban, hanem azért, mert úgy érzem: ahhoz, hogy terem legyen, nekem kell a teret létrehoznom. Mondom ezt annak ellenére, hogy Bacsó Péter volt az egyetlen a négy stúdióvezető közül, aki annak idején bizalmat szavazott az Egészséges erotikának.
Bacsó megadta a kezdőlökést, helyzetbe hozott, de most már önállósulnék: szeretném magam mögött tudni ezt a mérhetetlenül bemerevedett szisztémát és hierarchiát. Akik ösztönösen dolgoznak, akiknek csillagukba van írva, hogy mit akarnak, ma meglehetősen hátrányos helyzetben vannak. Ahhoz tehát, hogy visszataláljak magamhoz, ahhoz a lehetőséget is magamnak kell megteremtenem.
– Sikerülni fog?
– Talán.

Fiala János Péter
Filmvilág 1988/12.32-34. old.