39
lépcső
(A Madách Színház előadása Hitchcock filmje alapján)
.:. 39 lépcső - a Madách Színház új bemutatója Alfred Hitchcock filmjéből .:.
Alfred Hitchcock brit alkotói pályaszakaszában a 39 lépcsőfok hozta meg az első nagy áttörést, s az ezzel a filmmel aratott osztatlan üzleti és szakmai siker végérvényesen megszilárdította rendezői hírnevét. Az 1935-ben készült film szerint a kanadai Richard Hannay Angliában tölti szabadságát. Megismerkedik egy nővel, akit később rejtélyes körülmények között meggyilkolnak. Úgy tűnik, egy kémtörténetbe csöppent, aminek köze van valamihez, amit úgy hívnak: "a 39 lépcsőfok", és úgy érzi, tudása az életét veszélyezteti. Egy akadékoskodó női tettestárshoz bilincselve Hannaynek egyszerre kell menekülnie a rendőrség elől és megoldania a címben szereplő rejtélyt, mielőtt még túl késő lenne. A Hitchcock-thriller, amely nyomán a színdarab készült, nemcsak a magyar színházi rendezőket ihlette meg. A hazai darab színpadi "őse" Patrick Barlow angol színész adaptációja, melyet 2005-ben mutattak be, s melyet azóta is óriási sikerrel játszanak London színházai és a Broadway is. A színpadi adaptációban Richard Hannay 37 éves, jól szituált, jóképű agglegény, aki meglehetősen biztonságos unalomban tölti napjait Londonban. Egy napon egy West End-i kabaré előadásán összeakad egy elbűvölő fiatal nővel, és ettől a pillanattól kezdve vége az egyhangú létnek, Hannay egy csapásra őrült gyilkossági- és kémhistória középpontjában találja magát.
A Madách
Színház darabjában nagyszerű, mindenki által jól ismert színészek alakítják
a szerepeket: Pusztaszeri Kornél (Ne most, drágám!), {Gálvölgyi János} (Macskák,
Jövőre, veled, ugyanitt 2.), Szerednyei Béla (Producerek, Chicago), Tóth Enikő
(Páratlan Páros 1-2., valamint ő az a színésznő, aki az Oscar-díjas {Julia
Roberts} állandó szinkronhangja). Szíjjártó
Anita (2009. 03. 01.) (Napvilág.Net Kulturális Hírportál és Online Magazin)
És ami a legszebb az egészben: hogy a darab szinte minden eleméhez van ötlet, és szinte mindegyik jól is működik. Olyannyira, hogy a szünetben és az előadás után a nézők kissé zavartan állapították meg, hogy „hát, ez nem olyan polgári komédia”. Valóban nem, már ha a polgári komédia a lassúdad folyású, kellemkedően sablonos karakterekre szervezett, eredetiséget nélkülöző, minden negyedórára szigorúan egy poént méretező produkciót jelenti. Ha viszont úgy értelmezzük, hogy felnőtt, széles látókörű, gondolkodni képes és akaró, saját magán - mint befogadón - is nevetni képes nézőknek szóló, a humor minden rétegét felhasználó (az abszurdot is és a formaparódiát is ideértve), fantáziadús kikapcsolódnivaló, akkor bizony a 39 lépcső éppen ebbe a kategóriába sorolható. Van nekünk egy sok véletlenre építő thriller-alapunk, amiben az egyedülálló, unatkozó főhős, Richard úgy dönt, hogy színházba megy, ahol azonban lövöldözés tör ki, s a kavarodásban a karjai között köt ki egy nő, aki kéri, hogy vigye magával, majd a férfi lakásán beavatja őt egy nemzetközi kémügy néhány (de közel sem minden) részletébe. A lányt az éjszaka során megölik, és Richardnak menekülnie kell, nehogy őt higgyék a gyilkosnak. Skóciába indul, ám a vonaton majdnem elkapják, egy farmerhez kopogtat be menedéket kérve, ott kisebb szerelmi románc szövődik közte és az igen anyagias szállásadó neje között, ám ennek következtében ismét menekülnie kell a rendőrség elől, mígnem eljut a nő által említett kastélyba, ahol szembesülnie kell az elvetemült nácibarát Professzorral, aki a németeknek akar egy fontos képletet kicsempészni az országból. A kém lelövi Richardot, ám egy döbbenetes véletlen által mégsem szakad meg a történet...
Gálvölgyi
és Szerednyey pedig - parádézik. De tényleg. Szinte minden figurájukban találni
valami jellegzeteset, valami karikírozottat, rálelnek, hogy mitől lesz érdekes
a rendőrfelügyelő, az újságos, az üzletember, a gyilkos, a takarítónő, az
emlékezőművész. Egyetlen pillanat alatt készek a váltásra, sőt, van úgy, hogy
egyszerre több figurát játszanak, csak a sapkát cserélik. Mindehhez pedig
Méhes László (és dramaturgja, Tasnádi István) pompás, sok stíluselemű stilizált
színpadi világot épített. Egyrészt minden pillanatban jelzi, hogy mi most
egy játék részesei vagyunk, másrészt jó érzékkel keveri a színházat és a filmet,
valamint a színjátszás stíluselemeit, a realistát a bohózatival. Feleselteti
a színpadi elemeket a játékkal: a zenével, a 20. század elejének Angliáját
idéző díszlettel (Rózsa István munkája) és az ezt kiegészítő, remekül kihasznált
projektor vetítette háttérrel - ha a közeli kastélyról esik szó, akkor ott
a kastély a képen, de ha kiderül, hogy messze van, a kastély nem átall térben
néhány kilométert ugrani, és hasonló kis ötletekkel van tele az egész. Külön
elismerésre méltó a mester megjelenítése (hiszen egy vérbeli Hitchcockban
ő maga is kell, hogy szerepeljen). Ráadásul a színészek is folyamatosan reflektálnak
a velük történtekre (nem négyszereplős ez a darab?), és a közönség is be van
vonva (nem kell megijedni, csak egy nagyon picit) a dologba. Néha még ennél
is továbbmegy a szimpatikus agylágyulás, nagyon jó momentum, ahogy a színház
másik darabján, illetve magán a Madách Színház működésén ironizál kedvesen
az előadás (a Producerek üdítően pofátlan nyúlása és kifigurázása a járókeret-koreográfia
- hiszen ilyen nélkül progresszív musicalszínház nem is létezhet, ugye, sokszoros
idézőjel), de akad, hogy a színésznek egy A szokatlanság érzete a színpadon abban érhető tetten, hogy egyelőre nem tűnik felhőtlenül felszabadultnak a színészi játék, talán még nem rögzültek a mozdulatsorok, és talán új a színészeknek is ez a számukra sokkal nagyobb teret hagyó, mégis erőteljesebb, koncentráltabb fegyelmet kérő forma. Kétségtelenül nehezen „indul be” a dolog, de amikor lendületet vesznek a színészek, akkor bizony feltétel nélkül, mi több: örömmel adjuk meg magunkat ennek a - bátran mondjuk ki: - szellemesen szórakoztató bulvárdarabnak. Az előadás ritmizálásában még talán lenne tennivalójuk az alkotóknak, a kizökkentésben nagy szerepe van az 1 óra 50 perces játékidőbe ékelt bőséges 20 perc szünetnek. Ez egy még jobb kilencven perces előadás lenne, egyben. Ezzel együtt is elismerés Méhes Lászlónak és csapatának, akik egy új, korszerű és szükséges szellemet eresztettek be a Madách Színházba. Ha Szirtes Tamásék szándéka a nézők "előkészítése" volt a Gyalog-galoppból készült, a 39 lépcsőhöz hasonlóan szabálytalan és zabolátlan Spamalotra, amelyet szeptemberre ígér a színház, jól választottak. Ugrai
István (2009. március 14., szinhazajanlo.hu)
[Alfred Hitchcock] - [Drakula halála 1921] - [Silent Horror] [Horror Story] - [Hungarian Horror] [Home] |
Szereplők:
Pusztaszeri Kornél (Richard), Gálvölgyi János, Tóth Enikő, Szerednyei Béla
A
színpadi változat vérbeli bűnügyi komédiává varázsolta az alaptörténetet.
Változás, hogy csak négy színész játssza az egész darabot, három férfi és
egy nő. Közülük csak a Hannayt alakító színész játszik végig egy szerepet.
A színésznő három, egymástól teljesen elütő figurát elevenít meg. A többi
26 (!) szerepet a másik két színész alakítja. A kalandos történet mulatságos
epizódokon, viharos tempójú jelenteken át vágtat a végkifejlet felé. Négy
színész örömjátéka ez az előadás, a bűnügyi históriák paródiája.
Talán
kissé szokatlan volt a helyzet a színészeknek, és a magukat a Madách Színház
premierjeinek megfelelő hangulatba hozó nézőknek. A 
Ez
eddig még rendben is lenne, de az írók, Patrick Barlow, Simon Corble és Nobby
Dimon mélységes szeretettel vonják ki az összes olyan elemet a műből, amely
komolyan vehetővé teszi azt: felnagyítják a sematikust, kiemelik a következetlenségeket,
a véletleneket, az alkotó beleavatkozását a cselekménybe, mégis megtartva
a hitchcocki atmoszféra jellegzetességeit, amely e stilizáció által abszolút,
és ekképpen nevetséges lesz. Ráadásul az összes szerepet négy színész játssza:
Richardot Pusztaszeri Kornél, egy teljesen hétköznapi, seilyen-seolyan figurát
alakít, aki egyrészt unalmában, másrészt a veleszületett hazafias érzéseiből
adódóan, harmadrészt kíváncsiságában alámerül a kémsztoriban; a vele kapcsolatba
kerülő nőket, más-más arcot rajzolva nekik, Tóth Enikő adja, önmagában egyesítve
a női hősök archetípusának minden vonását; az összes többi - szám szerint
huszonnégy - kisebb-nagyobb figura Gálvölgyi Jánosnak és Szerednyey Bélának
jut.
másik
szerepe jut eszébe, és álmában - Richard -; Pumukli hangján nyilvánul meg,
és mi sem természetesebb, hogy Pumukli meg is jelenjen a képen. Még olyan
is előfordul, hogy hirtelen másik Hitchcockba csöppenünk, és a 
